Az Ametiszt
Manapság már a legkisebb cégek életében is elengedhetetlen a számítógép használata. Az egyre növekvő információáradat frissen tartásában, áttekinthetővé tételében lehet nagy segítségre ez a webalapú felhasználó felülettel rendelkező Ametiszt rendszer. A cégvezetőknek, középvezetőknek segít nyomon követni egy-egy munka, projekt életét, a munkatársaknak pedig a mindennapi feladatok elvégzésében, az ügyfelekkel való kapcsolattartásban, a munka kiosztásában nyújt támaszt.
Az ametiszt, a legenda szerint megvédi a hordozóját a részegségtől, tehát a zavarodottságtól. Ezért kapta ez a program az Ametiszt nevet, a rendezettség jegyében.
Részletes, mégis könnyen kezelhető a rendszer, így nem igényel szaktudást a feladatok, projektek vezetése. Gyorsan és egyszerűen megtanulható a használata, a ráfordított idő, egy hét alatt meghozza gyümölcsét. Azt a célt tűztük magunk elé, hogy egy olyan rendszert építsünk ki, amely segíti, ugyanakkor nem lassítja a napi munkamenetet, nem veszi el az időt a valós feladatok elvégzésétől. Minden funkció 1 kattintással, a háttérinformációk 2-3 kattintással elérhetők. Nincs több elfelejtett tennivaló, elkallódott papír, telefonszám, a rendszer a cég összes feladatát, projektjét képes vezetni, összegezni. Az Ametiszt program átfogó képet adhat egy cég munkájáról. A dolgozók külön felhasználó névvel és jelszóval léphetnek be az oldalra, ezzel biztosítva illetéktelenek hozzáférhetőségét, illetve ez egyben azonosítja a munkatársakat.
A QuickStudio Kft. a rendszert elsősorban saját célra fejlesztette, tehát a fejlesztések nem elméleti síkon, hanem gyakorlati (praktikus használatra törekedő) alapon, a mindennapok munkafolyamatainak megfigyelésével történnek.
Az Ametiszt rendszer telepítése Önnek egy percébe sem kerül, hiszen
az egész web alapú, amely a QuickStudio Kft. szerveréről fut! Mindössze
egy könyvjelzőt kell a webböngészőben beállítani a bejelentkező oldal eléréséhez!
A rendszer fő funkciói, jellemzői
- Teljesen internetalapú, így bárhonnan hozzáférhető, ahol van internetkapcsolat
- Biztonságos beléptetőrendszer, több felhasználói szinttel
- Ügyfelek vezetése
- Projektek vezetése - egy ügyfélhez több projekt is tartozhat
- Átfogó projektmenedzsment felület, melyről minden információ néhány kattintással elérhető
- Határidők, prioritások kezelése
- A feladatok testreszabott listájának exporálása Excel formátumba
- Figyelmeztetés e-mailben a feladatok módosulásáról vagy új feladatok hozzárendeléséről
- Feladatmódosítási napló
- Feladatok tervezett és valós kivitelezési időtartamának kezelése
- Fájlkezelés - a projektekhez és a feladatokhoz fájlok tölthetők fel
- Fórum az egyes projektekhez
- Keresés
- Naptár
- Az egész rendszer összeköthető számlázóprogrammal, nyilvántartja és kezeli az árajánlatkéréseket, szerződéseket és megrendeléseket
- Összeköthető webáruházzal, vagy a cég weblapján található ajánlatkérő űrlappal - az új megrendelések azonnal megjelennek a projektvezetésben
- A megrendelések számlázással együtt láthatók
- Ügyfeleknek projektkövető-felület biztosítható, melynek segítségével nyomon tudják követni, hol tart a projektjük.
- A cég weblapjáról érkező ajánlatkéréseket kezeli, új feladatként tartja számon
A rendszert jelenleg is folyamatosan fejlesztjük, újabb és újabb hasznos és egyéb kényelmi funkciók kerülnek bele, hogy az Ön Cégének munkavezetése még egyszerűbb legyen!
Az Ametiszt rendszert kifejezetten ajánljuk a következő munkakörökhöz, munkafolyamatokhoz:
- Telemarketing vezetés
- Hirdetésszervezés, értékesítés
- Több fázisú, összetett munkafolyamatok koordinálása
- Nyomdai, vagy grafikai munkák kiadása, vezetése
- Napi feladatok vezetése
- Szerződések, megrendelések, ügyfelek nyilvántartása
- Távmunka vezérlése, koordinálása, kapcsolattartás a munkavállalókkal,
a kiadott feladatok készültségének figyelése
- Ütemezett emlékeztető (közvetlen levelezés, telefonálás)
- Értékesítők feladatvezetése, teljesítmény követése
Az Ametiszt rendszer kipróbálható változata megtekinthető a következő címen:
http://www.quickstudio.hu/ametiszt/
felhasználónév: ametiszt
jelszó: admin
Kérje ajánlatunkat! Kattintson ide,
vagy hívjon minket a következő telefonszámon:
30-218-3519
e-mail: probert@quickstudio.hu
|